2013/04/24

Blut aus Nord - Ultima Thulée 1995

A francia black metal mezőny az északon kialakult stílus másod-harmadvonalas hozománya. Ez nem azt jelenti, hogy valami nagyon gyenge utánzatról lenne szó, csupán nem voltak jelen a stí1us kialakulásakor. 
A 90-es évek első felében a Burzum, Dartkhrone, de tulajdonképpen az akkoriban működő norvég vonal hatására más országokban is kezdetét vette egy olyan zenei forradalom, mely soha addig nem ismert formában tálalta az extrém gitárzenét. Nincsen amit szépíteni, ezeknél a zenekaroknál túlnyomó részt az ideológia, a mondanivaló, a tartalmon volt a hangsúly, a zene másodlagos szerepet játszott. Ennek tudható be az a millió értékelhetetlen kiadvány, ami a mai napig elárasztja a black metal skatulyába beletartozó igencsak széles spektrumot felölelő irányzatot, zenei réteget.

A norvég vonalra szinte minden régió megadta válaszát. Master's Hammer, Rotting Christ, Blut aus Nord, ..., stb. Míg az első kettő jelen volt a stílus második hullámának felszínre törésénél, a Blut aus Nord később kezdte működését. A Normandia-i Mondeville-ben (a II. világháború egyik véres csatájának a helyszíne, lévén Caen egyik külvárosa) alakultak 1993-ban, Vlad néven. Legfőbb zenei hatásuk egyértelműen az excentrikus zenész által, Varg Vikernes, létrehozott Burzum nevezhető meg, annak ellenére, hogy csupán kíváncsiságból fellapozva a híres-nevezetes metal-archives.com oldalt, rajtam kívül még egy személy szavazta be a Similar Artist közé, hogy : Burzum. Van ott helyette minden finomság, érdemes felkeresni az oldalt , jókat lehet mulatni.

Akár a Burzum zenéje (hadd lovagoljak még egy keveset ezen a vonalon), a Blut aus Nord is teljes mértékig a hangulatok, képek, érzések hangjegyekbe való ültetése. Akárcsak a klasszikus zene, mint például Beethoven példátlan opusa-i. Mindezek mellett zeneileg is csemege, a csodálatos harmóniák, hangszerelés az, ami a zenei kifejezőeszköz ilyen szinten való művelését eredményezi.

Ha valaki később csatlakozott a metal zene csodálatos világához, az ilyen albumokat, mint őskövület fogja fel, még a fáradságot se veszik, hogy visszaássanak a múltba. Ennek tudható be az, hogy egy Wolves in the Throne Room zenekart istenítenek, egy Blut aus Nord-ot pedig semmibe se vesznek. Kialakul a tojás tojta tyúk szindróma, amikor a 10-edvonalas zenekar hatott arra, aki évtizedekkel (mondjuk 2 évtized) a létezése előtt már olyan hangulatos részekkel színesítette muzsikáját, ahogy teszik a BaN az albumnyitó The Son of Hoarfrost dal közepén. Igaz, hogy mennyire Alcest? Hoppá! Szóval, nincs új a nap alatt, csupán nem hallottál eleget. Igen. Ezért nem tud egy olyan figura, aki lassan 25 éve szereti és hallgatja a fémzenét, lelkesedni az olyan hatásvadász muzsikákkal, mint az utóbbi évek post előtaggal felruházott akármilyen zsenializmussal megvádolt lemezek.

Az Ultima Thulée egy extrém Pink Floyd-ként is leírható. Nem vagyok gyors fogyasztója a 70-es évek pszichedelikus progresszív muzsikájának, azonban el tudom képzelni azt a nyitott Pink Floyd rajongót, aki értékelni tudná a BaN muzsikáját. Az extrém jelző-t nem szabad ennél az albumnál olyan zenekarokkal asszociálni, mint a Mayhem, Darkthrone. Szélsőséges, de nem olyan szinten, mint egy romboló, hanem szélsőséges, mint egy olyan gondolkodó, aki nem veszi be kritika nélkül a mások által terjesztett maszlagot. Ez a zene csodálatos, ha eltekintünk az extrém vokalizálástól, nem marad ok, hogy bárki kizárja a meghallgatását, esélyt adva, hogy lelkileg sokkal gazdagabb legyen, mint az átlag polgár, aki a reklámok világának él (jobban mondva: pusztul).

Ambient black metal. Ezzel a skatulyázással sok zenekar munkásságát le lehet födni. Jancsi és Péter a hálószobában felmaszatol a Yamaha szintijével valami ócska, primitív mormogást (pl. lásd: Annorkoth). A jó ambient zenész olyan, mint a jó pedagógus: a környezet hangulatait úgy adagolja, hogy a befogadó még legkisebb jelét se érezze az erőltetésnek, a kényszernek. A zenész olyan formában adagolja az érzéseket, hogy közben mindenki a saját bánatát, örömét látja felszínre törni. Ezt nevezik muzsikusnak, dalírónak, aki úgy el tudja csípni a pillanatot, mint a festő. Ő nem vászonra reflektál ecset és színek segítségével, hanem rezgéssel, melyet fülünk által a lelket érinti meg. A hangjegyek mennyisége soha nem határozza meg a minőséget. A jó népdal attól lesz zseniális, hogy a szavak összecsengnek képeket alkotva, a száraz papolás hangulatokká áll össze. Petőfi verseit olvasva soha nincsen olyan érzete az embernek, hogy "kidobom a kutyáknak". Ilyen a BaN muzsikája is.

Ezt a zenét az ideológiát teljesen mellőzve is lehet évezni, sőt, jómagam soha egy pillanatra se próbáltam úgy értelmezni, hogy sugall valamit az Ultima Thulée. Bármikor elő tudom venni, bármikor élmény a hallgatása. Egy jó társ.

2013/04/19

Candlemass - Epicus doomicus metallicus 1986

1986. Reign in blood, Master of puppets, Stronger than heaven, Fatal portrait, Peace sells..., Somewhere in time... és a sort zárom: Epicus doomicus metallicus.
Vannak a metal zene rövid történetében sorsfordító évek, mint 1980, 1986, 1991, 1996, ... Mindközül a legizgalmasabb az 1986-os és az 1991-es, természetesen számomra.

1986-ban napvilágot látott egy olyan album, mely hangulatában, daliban megtestesítette azt a világot, amit a metal muzsika tulajdonképpen jelent. A Black Sabbath mélyen blues-ban gyökerező muzsikája, a Mercyful Fate okkult világa, az Iron  Maiden epikusabb megközelitése, a Manilla Road misztikussága és a Trouble, Saint Vitus borult, pszichedeliával átitatott dallamai találkozott itt és ülte szeánszát.

Számomra ez az album a tökéletes epikus doom zenét rejti. Egyetlen másodperce sincs, mely fölösleges lenne, a lemez hallgatása közben teljesen bezárul előttem a külvilág, megszűnök létezni. A Mercyful Fate lemezei után számomra a tökéletes metalzenét a 80-as években a Candlemass testesítette meg. Erő, dallam, mindez gitárokkal előadva, semmi cicoma, fölösleges teatralitás, ami annyira elterjedt a 80-as években.

Minden dalok legnagyobbika, a Solitude olyan albumnak nyitja ajtaját, mely minden fémszívű gyűjteményében legelőkelőbb helyen kell álljon. Nálam talán az Emperor az a zenekar, mely megelőzte a Candlemass-t. A 80-as éveket jellemző meleg hangzás minden egyes hallgatáskor libabőrt eredményez.

Leif Edling dalírói zsenialitása olyan dalokat eredményezett, mint az Under the Oak, melyet 1989-ben a Tales of creation albumon újra is vettek, számomra a Candlemass legjobb, legkarakteresebb, legkarizmatikusabb énekesével, Messiah Marcolin-al. Tudom, hogy ez vitatható, de ízlések és pofonok. Számomra az ő éneke a tökély. Robert Lowe-t soha nem tudtam megszokni a Candlemass-ban, énekét zseniálisnak tartom, de ő számomra a Solitude Aeturnus énekese.

Meggyőződésem, hogy a zene kialakulásában nagyon meghatározó volt az észak fagyos hangulata. Benne van az elmúlás szomorú valósága, de ugyanakkor fel is emel. Magasztos.

2013/04/17

Atheist - Piece of time 1989

Jómagam az egyik kezemen meg tudom számolni azon albumokat (metal), melyek több év(tized) távlatából is ugyanazt a frissességet nyújtják, mint anno, a megjelenés évében. Ezek közé tartozik Az Atheist debütalbuma, az 1989 augusztásban napvilágot látott Piece of time is.

Ez az az album, a death metal történelem egyik sarkalatos kiadványa. Köztudott, hogy a technikás death muzsikát mindenki Chuck Schuldiner-el (nyugodj békében Chuck) azonosítja, ami ugyanakkora tévedés, mint a 4+4=9. Mint matematikai egyenlet, a 4+4 soha nem lehet 9, úgy az 1989-es megjelenés, és az a tény, hogy három dal erről az albumról már a 1988 év elei demo-n is szerepelt, valahogy nem stimmel a Death sem a Spiritual, sem a Human 1991-es megjelenésével. Oldalakat lehet olvasni az internet fura világában, akik a Death albumait jelölik meg a technikás death metal születésének..., hadd legyen így, szegények 1989-ben esetleg ha tervbe voltak véve,..., esetleg.

Az Atheist minden szempontból megelőzte korát, és ahogy ez lenni szokott, egy-két szakmabelit, zene fanatikust leszámítva, a megjelenés éveiben nagy értetlenség fogadta. Aki a 80-as évek metaljának a felszíne alá tekint, sok érdekességet fedez fel. Az akkori thrash hullám nagyjai mellett számos olyan formáció ténykedett, akik teljesen más felfogásban tálalták a szikár, szögletes riffeket. Agyasabb, matekosabb megközelítéssel álltak a dalok megírásához. Gondoljunk csak a páratlan svájci Coroner-re, a titokzatos Mekong Delta-ra, a Voivod-ra. Az Atheist mélyen a thrash eszelősebb válfajában gyökerezik, de mint minden újító, ő is túllépte a stílus korlátait. Az akkoriban éledező death metalból az agressziót, a megközelítést örökölte, a dalkompozíciók, szerkezetek felépítése pedig az agyas thrash zenekarok irányát követte. Stílust alapított.

Semmi értelme annak, hogy ezt, vagy azt a dalt elemezgetni kezdjem. A Morrisound stúdióban felvett anyag (1988 év végén került felvételre) példaértékűen szól. A lélektelen témahalmozás távol áll az "Istentelen"-ek dalaitól. Minden egyes dal elindul valahonnan és tart valahová. Ugye-ugye ez milyen ritka manapság?

Olvastam a 90-es évek elején, valamikor 1992-ben egy interjút Kelly Shaefer-el, aki akkor értetlenül állt az olyan kritikák olvasásakor, hogy a felvételek alatt a z ujjaik belegabalyodtak a húrokba. Na igen..., most meg hányan próbálják követni ezt a "húrrbagabalyodós" muzsikát, igaz??? És közben a lélektelen témahalmozgatóknak tényleg belegabalyodik a húrok közé az ujjai, mert nincs lélek, csak matek, mely segítségével precízen egymás mellé teszik a hangokat. Az Atheist kortalan muzsikája mindig zenei élmény, csemege az arra fogékonyaknak. 32 perc zenei orgazmus.

1.     Piece of Time     04:33      
2.     Unholy War     02:18      
3.     Room with a View     04:06      
4.     On They Slay     03:38      
5.     Beyond     02:59      
6.     I Deny     04:00      
7.     Why Bother?     02:56
8.     Life     03:12      
9.     No Truth     04:28
     
      32:1

Diabolical Masquerade - Nightwork 1998

Akármekkora klisé, úgyis igaz. Vannak nevek, melyek garanciák a minőségre. Ha azt mondom, hogy Dan Swanö és Anders "Blakkheim" Nyström, - természetesen egy olyan közegben, melyben a 90-es évek metal zenéje irányadó -, akkor ott nagyot tévedni nem lehet. És láss csodát, nem is tévedett e két muzsikus.
1998-ra a black metal kilőtte a teljes munícióját, a riffeket ezredszer is felhasználó bandák tömkelege megfullasztotta a mezőnyt. A régi thrash riffek átértelmezése már nem hozott annyi újdonságot, mint 3-4 éve.

Svédországban a black metal különleges, sajátos formáját tálalták a zenészek, nem voltak (akkora) botrányok, mint norvég honfitársaiknál. Egyik felől a brutális előadásmód, másikról a heavy metalos behatást sem nélkülöző, death metalos ízzel tálalt fekete fém volt, ami jellemezte e fagyos földrészt. A tökéletes doom/death metalt megtestesítő Katatonia gitárosa, Anders "Blakkheim" Nyström megálmodott egy olyan egyveleget, mely a Diabolical Masquerade-ben materializálódott. Csúcspontja a 1998-as Nightwork, mely röpke 39 percével mind a mai napig megőrizte zsenialitását. Tulajdonképpen miről is van szó? Billentyűs hangszerekkel gazdagon átitatott extrém metal-ról. Hoppá! Hogy a Dimmu Borgir és a Cradle of Filth is ilyen zenét játszik? Így van..., csupán annyi a különbség, hogy a pózolás, iparrá fejlesztett image itt teljesen értékét veszti, marad helyette a ZENE.

Kezdjük rögtön a The Eerie Obzidian Circuz dallal, mely a 6-ik. A viszonylag egyszerű, thrash-es riffek olyan masszív billentyűmasszában fortyognak, mely minden hallgatásnál libabőr. Az akusztikus rész csodás harmóniái Bal Sagoth-i monumentalitássá alakulva zárják a kompozíciót. A Haunted by Horror folytatásban gyönyörű zongorafutamokat figyelhetünk meg, majd a fő motívumot akusztikás gitárral felvezetve tetőződik az album legszebb momentuma. A laza, trillás riffek-el lezárt album mint egy véget nem érő ördögi kőr, arra késztet, hogy az Ismétlés gombot már az elején bekapcsoljuk...

..., mert elkezdődik egy utazás, utazás a hangulatok világában. Van, aki elemezgeti az albumot, van aki hagyja, hogy a hangulat magával ragadja. Ennek az albumnak van hangulata... Érdemes fülessel hallgatni, az élmény garantált.

Sokan kételkednek a black metal zeneiségében, hallva egy-két necro/kult banda albumát. Ez a zene a fekete fém egyik oldalhajtása, nyomokban találunk benne csak kimondottan black metal-t, de mindenki, aki vonzódik a metal muzsikához, hallgassa meg, lehet, hogy új távlatokat nyit életében.

1Rider on the Bonez 5:54
2Dreadventurouz 5:46
3The Zkeleton Keyz to the Dead 5:17
4Thiz Ghoultimate Omen 4:33
5All Onboard the Perdition Hearze! 4:56
6The Eerie Obzidian Circuz 5:37
7Haunted by Horror 6:57